Pákolicz István:
Naponként

aranysujtásos őszi esték
tücsökmuzsikás szép öregség
irgalmába ajánllak áldva
- nem tudom mennyi van még hátra

naponként mondjam el még jókor
ami benned a legfőbb jó volt,
hogy minden-minden úgy ahogy volt
mégis-mégis csak érdemes volt.

hogy árnyék volt, ha volt hatalmam
amit akartál, azt akartam
s úgy akartad amit akartál,
ha kértél, akkor is csak adtál

ki mindig tudta mi a dolga
ha a mennybe, ha a pokolba,
önmaga áldozata foglya
- az Istennek is sok lett volna.

ki mindig tudta, hogy mit vállal
ispilángot járt a halállal
s mert naponként volt bekerítve,
jól tudta mi az: kiterítve.

naponta mondjam el még jókor,
ami benned a legfőbb jó volt,
hogy magadat is elfeledve
lettél méltó a szeretetre.

ki hitegető csalás nélkül
a ráncokba is belebékült,
és naponként megbúvott ebben
az irgalmatlan szeretetben

ne a sírnál nőjön a mérték,
hogy ki voltál és mennyit értél,
mikor mindennek szöge-éle
legömbölyödik holt kímélve

s a göröngy - súlyos meakulpa -
dübörög koporsóba hullva
élőnek olcsó nyugtatásra
drága sírkő fitogtatásra.

naponként mondjam el még jókor
ami tiszta emberi jó volt,
s visszfénye hull szívemre áldva
- ha mégis én maradnék árva.